Virtuális szerverek (VPS – Virtual Private Server) bérlése

Egy önálló, saját szerver üzembe helyezése akkor válik szükségessé, ha weboldalunk, például egy társkereső oldal már akkorára nőtt, hogy az felhasználók ezreit, azok feltöltött képeit, videóit és egyéb dokumentumait foglalja magába, vagy esetleg webáráruházunk termékválasztéka duzzadt akkorára, hogy tárhelyünk immár kevésnek bizonyul.

Ebben az esetben a bérelt tárhely már nem képes kiszolgálni minket, önálló szerverre, vagy virtuális szerverre lesz szükségünk!
A VPS, tehát privát virtuális szerver szolgáltatás lényege, hogy egyetlen nagy szerver gépet több, kisebb részre bontanak, melyek ezáltal egymástól külön álló szerverként tudnak üzemelni.

A virtuális szerver bérlése lényegesen költséghatékonyabb megoldás egy saját szerverhelység kialakításával szemben, melynek kiépítése és későbbi üzemeltetése könnyen milliós nagyságrendre rúghat. A virtuális szerverek egy komplett szervergéppel egyenértékűek, rendelkeznek annak minden előnyével és tulajdonságával, de az egyszeri és jelentős beruházás, későbbi üzemeltetés és persze karbantartás költsége nélkül.

A virtuális szerver további előnye a fizikai szerverrel szemben, hogy nem kell annak elavulásától tartanunk. A virtuális szerver bérlése ezen felül nem csak egy egyszerű szerver berendezés előnyeit biztosítja, hanem egy teljes körű és működő szolgáltatást is egyaránt, melyet később egyedi igényeink szerint könnyen személyre szabhatunk. Nincs szükség különböző szoftverekre sem, privát virtuális szerverünk adminisztrációs felületén minden adatunkat könnyen feltölthetjük.

Virtuális szerverünk szolgáltatójának megválasztásakor mindig olvassunk utána az interneten, keressük mások ajánlásait, érdeklődjünk hogy kinek mi a tapasztalata vele kapcsolatosan, így juthatunk másoknak már biztosan bevált szolgáltatáshoz. A tárhelyünk méretén kívül ügyeljünk leendő virtuális szerverünk rendelkezésre állásának idejére, adatforgalmának mennyiségére, memória méretére, processzoregység méretére, sávszélességére és az adatmentés gyakoriságára, mely történhet naponta, hetente illetve havonta.

A saját, privát virtuális szerverünk elérése rendkívül egyszerű feladat, mindösszesen egy pár lépcsős regisztrációs folyamaton kell végig haladnunk. Mindenek előtt ki kell választanunk a megfelelő operációs rendszert, mely lehet Windows vagy Linux alapú. Ezután, amennyiben szeretnénk, választhatunk különböző kiegészítő szolgáltatások közül, mint például több
nyelvű adminisztrációs felület, vírusvédelmi támogatások, vagy napi mentés, melyek mind többlet költséggel járnak.

Ezt követően maga a regisztráció következik, végeztével máris saját virtuális szerverünk tulajdonosává váltunk, melyhez regisztrációnkat követően akár perceken belül hozzá férhetünk.

Amennyiben a választott szolgáltatásunkban foglalt tárhely kapacitása később újra kevésnek bizonyul, könnyen, bármikor választhatunk nagyobb virtuális szervert, melyből még egy jelentős előnye kitűnik, ezt pedig a virtuális szerverünk mobilitásában rejlik.

Kategória: honlapkészítés Budapest, weblapkészítés Budapest, Webtárhely Címke:

Honlapkészítés info

Telefon: 30/599-09-99

Ügyfélszolgálatunk minden nap
8-20 óra között hívható.

Ajánlatkéréshez kattintson ide!


Töltse le most
"Honlapkészítés egyszerűen"
című tanulmányunkat

(Kattintson a képre)

Jogi dolgok

Tárhelyszolgáltató: TeraHost Kft.
(2220 Vecsés, Kinizsi utca 73.
|+36 30 690 9394 | teratarhely.hu | info@teratarhely.hu)

Adatvédelmi szabályzat

Impresszum

Önbizalom növelés