A tegnapi blogbejegyzés a blogolás alapjairól szólt.Tisztáztuk, hogy a blogolásnak mi a célja, és hogy miért kell már a honlapkészítés fázisában erre gondolni, illetve megmutattam, hogy a WordPress honlapkészítő rendszere tökéletesen képes a blogok kezelésére.
Most pedig arról lesz szó, hogyan is írjon meg egy jó bejegyzést. Kezdjük azzal, hogy bármennyire is odafigyelünk, bármennyire is a legjobbat akarjuk kihozni magunkból, nem fog a végeredmény mindenkinek tetszeni. De ezt nem is várhatjuk el. Ugyanúgy, mint a WordPress honlapkészítés esetében, van akinek tetszik, és van akinek nem. De a szalámit sem szeretheti mindenki. És ez így is van jól.
Az időtényező
Hogy mennyi idő megírni egy blogbejegyzést, az sok mindentől függ:
- A terjedelemtől,
- a téma kidolgozottságától,
- hogy a blogger mennyire ismeri az adott témát, mennyire van benne otthon,
- mennyire igényesen van megszerkesztve,
- milyen médiás tartalom kerül bele.
Saját tapasztalataimról tudok beszélni, ugyanis a honlapkészítés mellett már jó pár száz blogbejegyzést is elkészítettem. Szóval nekem egy a témába vágó (pl. weboldalkészítés) blogbejegyzés (3/4 – 1 oldalnyi szöveggel) elkészítése motmár fél óránál nincs több. Az elején 1 órával kezdtem.
Blogolás egyszerűen
Megosztom Önnel a saját módszeremet:
- TÉMA
Előszöris ki kell találni a témát. De ha az ember nyitott szemmel jár, akkor ez nem nehéz. Ha nincs, akkor körbe nézek az Interneten.
. - KÖRÜLMÉNYEK
A blog íráshoz nyugodtság kell, hogy az ember a saját gondolataira tudjon koncentrálni, ne csörögjön a telefon, ne „zavarjanak” meg az ügyfelek.
. - VÁZLAT
Ha tudom, hogy mi a téma, akkor leülök a gép elé, és előszöris címszavakban készítek egy vázlatot, hogy mit fogok írni.
. - MEGÍRÁS
A vázlat alapján megírom a szöveget. Ez lehet a klasszikus bevezetés – tárgyalás – befejezés, tehát feldobom a problémát, kifejtem gondolataim, vagy elmondom a megoldást és összefoglalom.
. - CÍM
Amikor elkészült, lehet neki pontos címet adni. Lehet az elején is, bár akkor lehet, hogy a végén pontosítani kell.
. - PUBLIKÁLÁS
Amikor elkészült a bejegyzés a WordPress rendszerében lehet publikálni. Én megmondom őszintén, hogy már megírni is ott szoktam, mert lehet látni előnézeti képet. (Tipp: a WordPress rendszerében be lehet állítani az időzített megjelenést.)
Nos akkor itt az ideje egy blog elkészítésnek?
Ha segítségre van szüksége, WordPress honlapkészítés miatt hívhat: 30/599-09-99
Esetleg más városokban keresne?